Tudjátok, hogy miért hívják Fuxnak a Hekkelberg vörösét?

frederick-hekkelberg-fux-amber-lager

“Das ist mein Fux”

Frederick Hekkelberg húsz éven át tanult teológiát majd filozófiát Németország legjobb egyetemein, és talán külföldre is eljutott volna, ha egy nap üzenet nem érkezik hozzá, melyből megtudja, hogy nevelőapja, Johannes elhunyt és ráhagyta a maxhüttei fogadót, amit sürgősen át kell vennie. Frederick soha nem gondolkodta túl a döntéseit, összecsomagolta heidelbergi életét, fogta magát és hazament.

Az üzlethez sosem volt sok érzéke, ezúttal sem sietett újra kinyitni a fogadót, inkább a barátait hívta meg mindenfelől, hogy csatlakozzanak hozzá egy pár sörre, amíg ki nem ürül a nevelőapja által hátrahagyott tekintélyes sörkészlet.

Novemberben korai havazás lepte meg Fredericket és barátait. A későig maradó kocsmai társaság este már nem tudott hazamenni, reggel meg mégannyira sem, hiszen az éjszaka folyamán embermagasságnyi hó esett, és másnap is egész nap esett. Estére kifogynak a tavalyról maradt még nevelőapja által hasogatott tüzifából és az utolsó hordó bajor sörből is, és lassan kétségbeesés lett úrrá a társaságon, akikből később Hekkelberg követői lesznek.

Két tettrekész fiatalember a hó alatt alagutat ásott a söntésből a fészerbe, hátha ott talál még némi ennivalót, illetve tűzifának használható szemetet. Kisvártatva kiabálás és dobogás hangja ütötte meg a társaság fülét, a két fiatalember rohanvást érkezett vissza a fészerből. Mérgesen toppantak be a söntésbe és egy ijedt rókakölyköt hoztak kézben. – Ez a kis szemétláda felzabálta a tyúkokat és az összes tojást! – Üssük agyon! – Süssük meg! – Nyúzzuk meg! – Fűtsünk be vele! – a fáradt férfitársaság felbolydult és a kis rókán akart bosszút állni nyomorúságáért. Frederick Hekkelberg egy darabig hallgatta a zsivajt, majd felállt az asztalfőről, a hangoskodókhoz lépett, és azt mondta: – Das ist mein Fux! – azzal felkapta a rókakölyköt és a nyaka köré kanyarította. Majd nyakában a rókával, felment a lépcsőn a söntés tetőszerkezetébe, és némi matatás után egy kis fahordóval tért vissza. – Johannes bácsi féltve őrzött vörös sörének utolsó hordója. Igyátok és melegedjen a lelketek!

A hó pár nappal később elolvadt, az urak hazaszéledtek, a rókakölyök megnőtt és Frederick már nem tudta a nyakában hordani, de a vörös sört újra lefőzette a határ túloldalán egy cseh sörfőzdében, pont úgy, ahogy Johannes bácsi szerette. A társaság – melyből Hekkelberg követői lettek, és akik később leírták dialógusait – azóta számtalanszor összegyűlt a Forsthaus Maxhüttében, de ha őszönte csípősre fordultak az esték csak egyvalamit akartak inni: Fuxot, a Hekkelberg vörösét.

Leave a Reply